Peták István: Napló 134-135.
Elem
Cím
Peták István: Napló 134-135.
Jogok
Peták Imola
Létrehozó
Peták István
Dátum
22 24 25
Tartalmi leírás
[134]
Palkoval sokszor említjük, hogy nem is lenne rossz, ha igazolványt kapnánk némi pénzzel és utnak indítanának bennünket. Sátrunk, igy lakásunk van. Élelmet pedig most nem oly nagy probléma szerezni. Erdő, mező, folyó élelmet ad annak, aki elég élelmes.
Bad-Kreutznach, 945. VI. 24.
Végre mi is megmozdultunk. Átjöttünk az ötös számú ketrecbe. Itt mindenféle náció van. Német, román, eszt stb. Ugyancsak ma terjedt el a hir, hogy Magyarország felé megnyilt az út és igy a felszámolás lehetővé vált. Más hír: 28-ig ezt az egész tábort felszámolják, mert politikai tábor lesz. Ebből már valóság, annyi, hogy a kórház-tábort lebontották. Ez pedig ahol vagyunk, kimondottan a bizottság előtti állomáshely. Pali jelenleg nincs itthon. Elment kenderért. Igy holnap repetát kap. Amit pedig valamelyikünk szerez az közös. Most ismét csak ketten vagyunk, mert Csertán kiugrott. Már kibirhatatlan volt. Ronda beszéd, kötekedő szellem és a közösségi szellem mellőzése jellemezte. Erős a gyanunk,
[134]
hogy az emeleten történt nála valami. Ehez[!] járult még az is, hogy a nemi baja – amivel már kétszer volt kórházban kiujult. Igy nagyon örülünk, hogy megszabadultunk tőle. Jelenlegi táborhelyünkről holnap. Most este 11 óra. Már inkább csak a hold világítása mellett irok. Kedveseim, – ugy érzem – hamarosan viszontlátjuk egymást!
Bad-Kreutznach, 945. VI. 25.
Vasárnap. Lent valahol a tábor alsórészén mise volt. Fásultak vagyunk. Nem mentünk. Máskülönben is itt minden messze van. A WC., a vízcsap a mosdóhellyel, az ivóviz, a kijárat, a felvételező hely stb. Amikor bejöttünk az uj táborhelyre az első ami a szemünkbe tünt, valamely szobrász sár alkotása, egy szoborcsoport. A tábor területén mintegy 2 km-t jöttünk. A tábor igazi nagysága azonban este bontakozott ki, amikor a lámpák kigyultak. A kerités mellett cca 30 méterenkint 3-3 nagy fényerejű izzók vannak felszerelve. A lámpák végtelen sora gyöngyfüzérként

Nyelv
magyar
Place
Bad Kreuznach
Németország